2012-08-08 12:08:00

A repülőtéri fejlesztések leállásától tart a Budapest Airport

A Budapest Airport (BA) csaknem 265 millió eurós fejlesztést valósított meg az elmúlt öt évben, a BA keddi közleményük szerint azonban zátonyra futhatnak a további reptéri fejlesztések.

Összesen 264,8 millió eurós, azaz 73,6 milliárd forintnyi fejlesztést valósított meg a BA, ezzel túl is teljesítette a privatizációs szerződésben tett vállalásait - közölte a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető társaság, hozzátéve, hogy átadták az erről szóló hitelesített teljesítési jelentést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek.

Az elkészült fejlesztések között kiemelik az új központi épületet (SkyCourt) a 2. Terminálon, az automatizált csomagosztályozó rendszert, a repülőtér-védelmi kerítésrendszert, az energiaellátó rendszert, az új futópálya- és gurulóút-rendszereket, a reptér informatikai rendszerének megújítását és a Magyar Posta számára készült új repülőtéri bázist.

A közlemény idézi Jost Lammerst, a BA vezérigazgatóját, aki szerint a társaság még a pénzügyi világválság legnehezebb időszakában, illetve a Malév-csőd okozta válsághelyzetben is maradéktalanul teljesítette beruházási- és fejlesztési kötelezettségeit. A repülőtér a Malév-csőd előtti időkben jelentős utasforgalmi növekedést generált, a dél-pesti régió legnagyobb adófizetője, és 2007 óta a fejlesztések révén több mint ezer új magyar munkahely létrejöttéhez járult hozzá.

A közlemény szerint éppen ezért kelt csalódást, hogy a legutóbbi fejlemények tükrében az látszik, ezt a teljesítményt nem ismerik el. A BA-t és vele együtt az egész idegenforgalmi ágazatot 230 százalékos büntetőadó sújtja a drasztikusan megemelt telekadó formájában - fogalmaz a társaság.

A BA közölte azt is: hat hónappal a Malév csődje után még mindig nem ítélték oda az államközi szerződések által szabályozott útvonalak egyikét sem a légitársaságoknak.

A harmadik fél vagy befektető által végzendő repülőtéri fejlesztéseket továbbra is gátolja a bürokrácia és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium részéről tapasztalható teljes érdektelenség. Ezen futnak zátonyra azok az 50 millió eurós fejlesztési tervek, amelyek több száz új munkahelyet hoznának létre - fogalmaz a vezérigazgató.

A legfrissebb előrejelzések szerint az idén 10-13 százalékkal csökkenhet a budapesti repülőtér forgalma az előző évihez képest, miközben gyakorlatilag a teljes átszálló forgalom (99 százalék) elveszett Budapesten - olvasható a közleményben. A fel- és leszállásoknál 20,2 százalékos a visszaesés, ami tíz év visszalépést jelent, az a 2002 körüli szint. A diszkont légitársaságok részaránya az utasforgalomból a tavalyi 26 százalékról 2012 júliusára 53 százalékra emelkedett.

mti

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok iroda raktár

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2
Buda Center Buda Center Budapest
The Quadrum I. épület The Quadrum I. épület Vecsés
Terület: 22 000 m2

Számos, adózással kapcsolatos feladat vár még a vállalkozásokra májusban

Számos, adózással kapcsolatos feladat vár még a vállalkozásokra májusban A vállalatok számára a május vége nem csupán az éves társaságiadó-bevallás benyújtásának határidejét jelenti, hiszen többek között az iparűzési adó, az innovációs járulék, és a hitelintézeti járadék bevallásának határideje is egyben, ráadásul több, adózási szempontból fontos döntés meghozatalának ekkor jön el az ideje. A Deloitte Zrt. a legfontosabb ... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok

Ipari beruházás

Település: Bicske(Nagyegyháza)
Típus: ipari ingatlan

Airport City Logistic Park

Település: Budapest
Típus: irodaház

Central Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

CITYPOINT9

Település: Budapest
Típus: raktár

Lomb Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Buda Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Diszpécser (Karcag)

Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...

Diszpécser (Alsónémedi)

Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő ingyenes képzés

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő OKJ nappali tagozatos INGYENES képzés, 16-23...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Diszpécser (Karcag) Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...
  • Diszpécser (Alsónémedi) Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

HITEL
A mostani gazdasági helyzetben venne fel hitelt?
Igen, de csak lakásra
(20%)
 
Igen, de csak szabad felhasználásút
(0%)
 
Igen, de csak kedvező kamattal
(20%)
 
Nem
(40%)
 
Nem tudom
(0%)
 
Egyéb
(20%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Vida Péter
Vida Péter Szállítási hálózatok átszervezése, disztribúció - Logisztikai folyamatok elemzése ügyvezető, vezető tanácsadó - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2013>>
HKSzCsPSzV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930