A Nokia komáromi üzemében jelenleg 4.400-an dolgoznak. A vállalat tájékoztatása szerint a leépítéssel érintett három gyár a jövőben az okostelefonok testre szabását végzi az európai és amerikai vevők számára, ugyanakkor az üzemekben csökken a termelés élőmunka igénye.
Niklas Savander, a Nokia Markets ügyvezető alelnöke a közleményben az átszervezést azzal indokolta, hogy a készülék összeszerelés Ázsiába helyezésével Nokia közelebb kerül a legtöbb részegység beszállítóhoz és ezzel a társaság képes lesz az innovációkat gyorsabban bevezetni a piacra.
Simai Anna, a komáromi Nokia kommunikációs vezetője elmondta, a gyár továbbra is a vállalat ellátási láncának fontos része marad. A gyártás átszervezése nem a gyár teljesítményétől és a végzett munka minőségétől függött - tette hozzá.
A sajtóközlemény szerint a leépítések a tervek szerint 2012 végéig, fokozatosan mennek végbe. A Nokia a dolgozóknak mindenre kiterjedő, a helyi igényekre szabott támogatási programot kínál, amely magában foglalja az anyagi támogatást, valamint segítséget a munkatársaknak abban, hogy helyben újra munkába állhassanak.
Közös munkacsoport a dolgozók munkahelyhez juttatására
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közös munkacsoport felállításáról állapodott meg a 2.300 ember elbocsátását szerdán bejelentő komáromi Nokia-gyár vezetésével a nehéz helyzetbe jutott dolgozók megsegítésére.
A magyar kormány sajnálja a Nokia döntését, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a nehéz helyzetbe jutott dolgozók mielőbb munkahelyhez jussanak; ennek érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetése megállapodott Yrjö Eskolával, a Nokia komáromi gyárának igazgatójával közös munkacsoport felállításáról - közölte az NGM.
Az MSZOSZ megdöbbenéssel fogadta az elbocsátásokról szóló bejelentést
Az MSZOSZ megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy a Nokia komáromi gyárában 2.300 dolgozó munkahelye került veszélybe.
A Nokia szerdán jelentette be, hogy a jelenleg 4.400 főt foglalkoztató komáromi gyárából 2.300 főt bocsát el 2012 végéig. A cég Komáromból, a mexikói Reynosából és a finnországi Saloból ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4.000 dolgozótól válik meg.
Az MSZOSZ szerdai közleménye szerint a Nokia bejelentése különös jelentőséget kap a miniszterelnök keddi beszéde után, ugyanis éppen egy olyan cég jelentett be leépítést, amelyet pozitív példaként említett Orbán Viktor.
A szakszervezeti szövetség úgy véli: "ezek után komolyan el kell gondolkodnunk azon, hogy a magyar kormány illetékesei mennyire ismerik a gazdaság valódi folyamatait. Meggyőződésünk, hogy az egykulcsos adórendszer mindenáron való és indokolatlan védelme helyett, végre valódi eredményeket hozó, munkahelymegőrző és teremtő politikára, cselekvésre van szükség."
Az MSZOSZ szerint a megfelelő megoldások megtalálásához elengedhetetlen a minden érdekelt szakszervezetet és munkáltatói szervezetet bevonó érdemi párbeszéd.
|
Az elmúlt hónapokban két, a Nokiával kapcsolatban álló beszállító is bejelentette komáromi tevékenyégének megszüntetését. A ZA-CO Kft. 282 embert, a Valid Technologies 136 embert bocsátott el. A Nokia szerdán jelenttette be hogy Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4.000 dolgozótól válnak meg 2012 végéig. A komáromi üzem jelenlegi létszáma 4.400 fő. A Nokia a dolgozóknak mindenre kiterjedő, a helyi igényekre szabott támogatási programot kínál, amely magában foglalja az anyagi támogatást, valamint segítséget a munkatársaknak abban, hogy helyben újra munkába állhassanak - közölte a vállalat. |
mti
