2011-11-22 07:31:00

A Lidl letétbe helyezte az alvállalkozóknak járó pénzt

Ügyvédi letétbe helyezett 170 millió forintot a Lidl Magyarország Bt. a Bécsi úti áruházának építésével kapcsolatban felmerült problémák rendezésére - közölte a társaság.

A Lidl a közleményében az élelmiszerkereskedelmi cég hangsúlyozza, hogy a Gropius Zrt.-vel áll szerződéses kapcsolatban és vele szemben teljesítette szerződéses kötelezettségeit. A letétbe helyezett összeg "a Gropius Zrt.-vel kötött vállalkozási szerződésből eredő elszámolás fedezetére és biztosítására szolgál" - olvasható a közleményben, amelyből kiderül az is, hogy a Gropius csődeljárás alatt áll.

A Lidl a közleményben megjegyzi: értetlenül áll a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) demonstrációja előtt, hiszen teljesítette a kötelezettségeit a Gropius Zrt.-vel szemben.

A közleményben az élelmiszerkereskedelmi cég hangsúlyozza: "nyitott minden olyan törvényes jogi megoldásra, amelyben garantált, hogy nem kényszerül kétszeri teljesítésre. Amennyiben a jogi konstrukció biztosított, az elszámolás lezárultát követően a letét a vállalkozói díjra jogszerűen jogosult részére részben vagy egészben felszabadítható."

A VÉSZ által képviselt vállalkozók a napokban elmaradt fizetésükért tüntettek a Lidl szigetszentmiklósi logisztikai központja előtt.

Fokozott rendőri ellenőrzés Szigetszentmiklóson demonstráció miatt

Fokozott ellenőrzést rendelt el Szigetszentmiklóson a város rendőrkapitánya hétfőtől egy hónapon át azzal összefüggésben, hogy a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) félpályás útlezárással járó demonstrációt jelentett be a település egy szakaszára - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) hétfőn.

A VÉSZ azért kezdett tiltakozó akcióba a múlt héten, mert állításuk szerint az óbudai Lidl áruházat építő cégek közül a szövetség hat tagja nem kapta meg a pénzét.

Az érdekvédelmi szövetség hétfőn a szigetszentmiklósi Lidl logisztikai központnál egy hónapon át tartó, 24 órás félpályás útlezárást kezdett, ezt a rendőrségen is bejelentették.

A rendet és a váltakozó irányú forgalmat a rendőrség biztosítja, továbbá Szigetszentmiklós rendőrkapitánya a város egész területére fokozott ellenőrzést rendelt el - olvasható a PMRFK közleményében.

A Lidl Magyarország Bt. hétfőn azt közölte, hogy ügyvédi letétbe helyezett 170 millió forintot a Bécsi úti áruházának építésével kapcsolatban felmerülő problémák rendezésére.

mti

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok iroda raktár

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2
Buda Center Buda Center Budapest
The Quadrum I. épület The Quadrum I. épület Vecsés
Terület: 22 000 m2

Stratégiai újrapozícionálás Európában

Stratégiai újrapozícionálás Európában A Dachsernél az élelmiszer-logisztika továbbra is növekedési pályán marad. Alfred Miller, a Dachser Food Logistics ügyvezető igazgatója beszél a piaci kihívásokról és az új európai élelmiszerhálózat kilátásairól.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok

VPG-Sopiane Business Park

Település: Pécs
Típus: raktár

MBC Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Krausz Palota (Andrássy 12)

Település: Budapest
Típus: irodaház

Buda Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Andrássy Palace

Település: Budapest
Típus: irodaház

Prologis Park Budapest

Település: Szigetszentmiklós
Típus: raktár

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Hajóvezető

Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító...

KÖLTÖZTETÉS-LOMTALANÍTÁS-ZONGORASZÁLLÍTÁS! 0620/242-9111

KÖLTÖZTETÉS , BÚTOR- PIANÍNÓ- ZONGORASZÁLLÍTÁS precíz, intenzív szállítókkal,...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezető Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító...
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

HITEL
A mostani gazdasági helyzetben venne fel hitelt?
Igen, de csak lakásra
(20%)
 
Igen, de csak szabad felhasználásút
(0%)
 
Igen, de csak kedvező kamattal
(20%)
 
Nem
(40%)
 
Nem tudom
(0%)
 
Egyéb
(20%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Estók Sándor PhD
Dr. Estók Sándor PhD Ellátási lánc menedzsment - Logisztikai folyamatok elemzése Szakközgazdász, civil és katonai logisztikus, Tanúsított logisztikai szakértő Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Június 2013>>
HKSzCsPSzV
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
242526272829