2012-06-18 10:20:00

A legkeményebb pickup is ott lesz a legkeményebbek versenyén!

Július 16-án Balatonfüreden első alkalommal kerül megrendezésre a tervek szerint hagyományteremtő Balatonman triatlon megmérettetés, ahol az ország legkeményebb atlétái győzik le saját korlátaikat.

A keménynek született Ford Ranger a Tour de Pelso kerékpárversenyhez hasonlóan ezúttal is jelen lesz, és felvezetőautóként szolgál, illetve a logisztikai feladatok ellátásában segédkezik.

A Balatonfüreden megrendezésre kerülő I. Balatonman Triatlon Fesztivál -on önmagukat megmérető versenyzők valóságos szuperatléták: a 3,8 km úszást, 180 km kerékpározást és 42,2 km futást egymás után, pihenés nélkül teljesítők valóban elmondhatják magukról, hogy igazi vasemberek, akik képesek legyőzni saját teljesítőképességük korlátait.

A verseny szervezői ugyanakkor célul tűzték ki, hogy ne csupán a sportág élmenői számára biztosítsanak lehetőséget a megmérettetésre, hiszen megfelelő felkészüléssel bárki a távok teljesítésének reményével indulhat el a versenyen. Ennek érdekében a verseny három kategóriában kerül megrendezésre: Balatonman Iron, Balatonman 70,3, valamint Balatonman Special. Ezen felül a lelkes amatőrök akár váltóban is kipróbálhatják magukat.

Ford Ranger

Az Ironman és az Ironman 70.3
Az Ironman a World Triathlon Corporation által rendezett hosszú távú versenyek neve. Hivatalosan csak a hawaii ironman világbajnokság, valamint a WTC által feljogosított (a világ számos országában rendezett) kvalifikációs versenyek viselhetik az Ironman nevet. Az 1978-ban első alkalommal megrendezett hawaii Ironman – bár nem volt az első triatlonrendezvény – a sportág látványos fejlődésének kezdetét jelentette, és ma is ez a verseny a triatlonisták Mekkája. A versenyre a profi sportolók a kvalifikációs versenyeken szerzett helyezéssel, az amatőrök pedig vagy kvalifikációval, vagy sorsolás révén juthatnak el. Az Ironman 70.3 a WTC féltávú triatlonversenyeinek neve. Az elnevezés arra utal, hogy az 1,9 km úszásból, 90 km kerékpározásból és félmaratoni futásból álló verseny három számában összesen 70,3 mérföldet tesznek meg a versenyzők. A hawaii indulás jogát sorsoláson elnyerő amatőröknek az Ironmant megelőző időszakban legalább egy ilyen hosszúságú versenyt kell teljesíteniük, hogy a részvételi szándékukat megerősítsék.

Az Ironman versenyeken a magyar triatlonisták közül a 2005-ben visszavonult Kropkó Péter ért el kiemelkedő eredményeket: számos Ironmant megnyert, Hawaiin pedig kétszer lett hetedik. 2007-ben Csomor Erika tizedikként, 2008-ban pedig negyedikként ért célba Hawaiin a profi női versenyzők között. 2008-ban az arizonai Ironman versenyen kettős magyar győzelem született Major József és Csomor Erika révén.

A Balatonman
Az idén először, a tervek szerint hagyományteremtő módon megrendezésre kerülő Balatonman-en részt vevő versenyzők ugyanazokkal a kihívásokkal néznek szembe, mint bármelyik Ironman versenyen. A szervezők reményre szerint verseny a Balaton kínálta festői környezet, a rendkívül nivós mezőny, és az amatőr versenyzők iránti nyitottság igazi hazai versenyként révén nagybetűvel kerül majd fel a nemzetközi triatlon térképre.

A Ford, amely hagyományosan a hawaii Ironman partnere is, büszkén segédkezik a Balatonman logisztikai feladatainak ellátásában, különös tekintettel arra, hogy a verseny felvezető-autójául szolgáló, keménynek született, kategóriaelső tereptulajdonságokkal, gázlómélységgel, vonóerővel és rakodókapacitással rendelkező vadonatúj Ford Ranger épp oly kiemelkedő teljesítményre képes saját kategóriájában, mint a versenyen önmagukat legyőző atléták.

Balatonman Iron

V.Zs.

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Hat tudományos hálózatot hoz létre Brüsszel a Duna-stratégia támogatására

Hat tudományos hálózatot hoz létre Brüsszel a Duna-stratégia támogatására Az Európai Bizottság - a Duna-térség 14 országának kutatóival és politikai döntéshozóival együttműködésben - csütörtökön útjára indította azt a hat tudományos hálózatot ("klasztert") felölelő kezdeményezést, amelynek célja a régió gazdasági fejlődésének elősegítése.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok

Krausz Palota (Andrássy 12)

Település: Budapest
Típus: irodaház

CITYPOINT9

Település: Budapest
Típus: raktár

Alkotás Point Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Office Campus Budapest

Település: Budapest
Típus: irodaház

M3 Business Center “B”

Település: Budapest
Típus: irodaház

Haller Gardens

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Diszpécser (Karcag)

Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...

Diszpécser (Alsónémedi)

Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő ingyenes képzés

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő OKJ nappali tagozatos INGYENES képzés, 16-23...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Diszpécser (Karcag) Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...
  • Diszpécser (Alsónémedi) Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

HITEL
A mostani gazdasági helyzetben venne fel hitelt?
Igen, de csak lakásra
(20%)
 
Igen, de csak szabad felhasználásút
(0%)
 
Igen, de csak kedvező kamattal
(20%)
 
Nem
(40%)
 
Nem tudom
(0%)
 
Egyéb
(20%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Estók Sándor PhD
Dr. Estók Sándor PhD Ellátási lánc menedzsment - Logisztikai folyamatok elemzése Szakközgazdász, civil és katonai logisztikus, Tanúsított logisztikai szakértő Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2013>>
HKSzCsPSzV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930