2011-12-12 13:02:00

A Lambda-Com cégcsoport nyerte a Magyar Közút flottamenedzsment tenderét

A Lambda-Com Kft. nyerte el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. flottamenedzsment rendszer (FMR) alapkiépítésének első, 1200 jármű ellátására vonatkozó ütemét.

A tárgyalásos közbeszerzési eljárás során a Lambda-Com sikeresen teljesítette a részvételi szakaszban előírt követelményeket, a jótállás és a benyújtott pilot projekt az előírt feltételeknek maximálisan megfelelt, végül a legkedvezőbb ajánlatot tette a feladatok ellátására.

A rendszer kiépítése során a Lambda-Com Kft. 1200 járművet lát el a cégcsoport által fejlesztett WebEye megoldással, amelynek segítségével helyben és időben rögzíthetővé válik a járművek mozgása, továbbá a 400 sószóró adapter adatai. A Magyar Közút Zrt.-nél kiépítésre kerülő rendszer automatikusan gyűjti és továbbítja a pozíció-, idő-, valamint a jármű CAN-BUS hálózatáról érkező adatokat.

A pályázat során előírás volt, hogy a rendszer alkalmassá tehető legyen a későbbiekben az üzemanyag-fogyasztás mérésére és ellenőrzésére is. Ezen a területen is a Lambda-Com cégcsoport kiemelkedő hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkezik. A Magyar Közút járműparkja szerteágazó, többféle gyártmányú, évjáratú, különböző gyártási szériából származó gépjárművekből áll, ezzel a heterogén járműparkkal speciális feladatokat lát el. Éppen ezért az egyedi feladatok elvégzése miatt általános flottamenedzsment rendszerek nem felelnek meg a célnak.

A Lambda-Com cégcsoport fő erőssége, hogy az általa kínált telematikai szolgáltatások minden körülmények között kifogástalanul teljesítik az ügyfelek által támasztott elvárásokat. Mindez azt is jelenti, hogy speciális problémákra is reflektálni tud szolgáltatásaival. Nem csak a járművekre kell ilyenkor gondolni, hanem azokra a feladatokra is, amelyeket azzal végeznek. A Magyar Közút tenderét éppen ennek a komplex ugyanakkor személyre szabható tudásnak köszönhetően nyerte el.

A Lambda-Com cégcsoport magyar tulajdonú multinacionális vállalat. A cégcsoport Európa 14 országában jelen van, Magyarországon és Romániában piacvezető pozícióval rendelkezik a B2B járműkövető szolgáltatások terén. Rendszerükkel jelenleg több mint 23 ezer jármű van felszerelve. A cégcsoport által kifejlesztett telematikai-(Mobile Resource Management), szállítmányozási biztonságot támogató „WebEye megoldás” a GPS/GPRS technológia alkalmazásával naprakészen, valós időben, a nap 24 órájában teszi lehetővé a járművek mozgásának, útvonalának elemzését.

A flottamenedzsment rendszer kiépítését a Lambda-Com Kft. 2012 elején kezdi meg és 6 hónap alatt fejezi be. A projektet 164.820.000. forint + ÁFA, azaz bruttó 206.025.000. forintért nyerte el.

A kialakítandó rendszer alapvető architektúrája:

A kialakítandó rendszer alapvető architektúrája:

K.J.

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Europolis Park BUDAPEST AEROZONE

Település: Vecsés
Típus: raktár

Krausz Palota (Andrássy 12)

Település: Budapest
Típus: irodaház

Central Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Vöröskereszt úti Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Leshegyi Ipari Park

Település: Szigetszentmiklós
Típus: raktár

Buda Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Estók Sándor PhD
Dr. Estók Sándor PhD Ellátási lánc menedzsment - Logisztikai folyamatok elemzése Szakközgazdász, civil és katonai logisztikus, Tanúsított logisztikai szakértő Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930