2012-02-17 10:26:00

96 százalékos kihasználtság

Éves szinten 34 százalékkal, 188 millió euróra (229 millió ausztrál dollár) nőtt a Goodman első félévi profitja.

Greg Goodman vezérigazgató

A Goodman Csoport vezérigazgatója, Greg Goodman elmondta: “Örömünkre szolgál bejelenteni a Csoport féléves működési eredményét, amely 34 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának mutatóját. Ez alapján jó eséllyel teljesíthetjük a 2012-es pénzügyi évre előrejelzett 5 eurócentes (6,1 cent) hígított üzemi EPS-t, 8 százalékkal felülmúlva a 2011-es évi hozamot. A pénzügyi év első felében nyújtott remek teljesítményhez valamennyi működési területünk hozzájárult. Az eredményeink tükrözik a Csoport portfóliójának minőségét, valamint tőkepiaci partnereinkkel fenntartott erős kapcsolatainkat. A Csoport mindent megtett nagyságának és szakértelmének hasznosítása érdekében, válaszul az ügyfelek és a befektetők prémium logisztikai ingatlanok iránti keresletére. Ennek eredménye a Csoport és az általa kezelt alapok ingatlanjaira jellemző magas, 96 százalékos kihasználtság, valamint az alapok által vonzott 492 millió eurónyi (600 millió dollár), harmadik féltől származó pénzügyi forrás.

Greg Goodman hozzátette: “A Goodman brand globális elismertségét jelzi, hogy tőkepiaci partnereink az elmúlt időszakban is támogatták tevékenységünket. A vállalat mindemellett első osztályú logisztikai létesítmények fejlesztésére képes, e két tényező révén pedig olyan körülmények között tudta növelni piaci részesedését, amelyek nem kedveznek a befektetési források előteremtésének. Ennek eredményeképpen fejlesztési tevékenységünk tovább bővült, összesen 58 projekten dolgozunk több mint 1,7 milliárd euró (2,1 milliárd dollár) értékben, ezek 85 százaléka elő-értékesített, illetve elő-finanszírozott beruházás. Ennél is fontosabb azonban, hogy tőkepiaci kapcsolatai révén a Goodman a globális befektető partnerekkel közösen értékeli az új piacokat.”

Fejlesztési tevékenységünk kapcsán továbbra is nagyon erős keresletet tapasztalunk, elsősorban logisztikai szolgáltatók, hagyományos és internetes kereskedők, valamint autóipari cégek részéről. Kiemelkedő fejlesztési kapacitásunk, valamint befektetőink támogatása által növelni tudjuk részesedésünket meglévő piacainkon, továbbá új szegmensekben is terjeszkedhetünk” – mondta a vezérigazgató.

A Csoport kezelésében lévő tőke összege 12,5 milliárd euróra (15,3 milliárd dollár) emelkedett az első félévben, ez állandó deviza alapon 3,6 százalékos növekedést jelent a 2011. június 30-i szinthez képest. A Csoport által kezelt alapok ezen időszak alatt számos jelentős intézkedést hajtottak végre. 492 millió euró (600 millió dollár) új külső pénzügyi forrás bevonása mellett mintegy 1,56 milliárd eurónyi (1,9 milliárd dollár) adósság refinanszírozásáról gondoskodtak.

Danny Peeters, a Goodman európai vezérigazgatójaEzek a lépések bizonyítják a Goodman tőke- és kötvénypiaci kapcsolatainak stabilitását, valamint igazolják, hogy ezen piacok továbbra is nyitva állnak a vállalat előtt.

Európai áttekintés
A nehéz gazdasági helyzetben Európa továbbra is a Goodman kiemelkedő piacának számít, a 2011-es naptári évben összesen több mint 1 millió négyzetméternyi újonnan bejelentett fejlesztéssel. A Csoport az alapkezelés területén több jelentős pénzügyi lépést tett a félév során: a Goodman Európai Logisztikai Alapja (GELF) 351 millió euró friss tőkét vont be harmadik felektől, valamint 800 millió eurós adósságcsomag refinanszírozásáról döntött. “Tőkebevonási képességünk, valamint erős fejlesztési és alapkezelési platformunk együttesen biztosítanak számunkra versenyképes pozíciót Európában, mint prémium logisztikai ingatlanfejlesztő” – mondta Danny Peeters, a Goodman európai vezérigazgatója.

Célok, kilátások
Továbbra is kitartunk üzleti stratégiánk óvatos, ám aktív végrehajtása mellett. Ezen felül, diverzifikált nemzetközi működési platformunk nagyságából és minőségéből adódó erős pozíciónkat és tőkevonzó képességünket kihasználva, újabb lehetőségek után kutatunk majd, beleértve az újabb piacokra történő belépést is” – mondta Greg Goodman.

A főbb pénzügyi mutatók a következőképpen alakultak az adott időszakban:

• 188 millió euró (229,2 millió ausztrál dollár) adózás utáni üzemi eredmény1 , 34 százalékos növekedés az előző pénzügyi év azonos időszakához képest

• Erős pénzügyi pozíció 24,5 százalékos mérleg szerinti hitel/eszköz aránnyal

• A Csoport likviditása 902 millió euró (1,1 milliárd dollár)

Működési mutatók:

• 96 százalékos kihasználtság a Csoport portfólióján belül

• 738 millió euró (900 millió dollár) értékű fejlesztésre szóló szerződés-állomány, 42 beruházás keretében

1 Az üzemi eredmény a befektetési célú ingatlanok újraértékeléséből származó nyereség és veszteség, a származékos ügyletek piaci értékének, valamint a kötelező számviteli eredményben szereplő egyéb nem készpénzes és egyszeri tételek realizálása előtti mutató.

F.L.

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Europolis Park BUDAPEST AEROZONE

Település: Vecsés
Típus: raktár

Krausz Palota (Andrássy 12)

Település: Budapest
Típus: irodaház

Central Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Vöröskereszt úti Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Leshegyi Ipari Park

Település: Szigetszentmiklós
Típus: raktár

Buda Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Vida Péter
Vida Péter Szállítási hálózatok átszervezése, disztribúció - Logisztikai folyamatok elemzése ügyvezető, vezető tanácsadó - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930