Ez az eredmény nemzetközi szinten is kiemelkedő, a magyar BNI csoportok nagy múltú, magasabb GDP-jű országok csoportjait előzték meg az egy tagra eső forgalomban. A tag vállalkozások, akik döntően a kkv szektor képviselői, jutalékmentesen, kölcsönösségi alapon segítik egymást.
A BNI a világ legnagyobb üzleti networking szervezete, amely több mint 50 országban 140.000 tagot számlál. A 2008-as hazai induláskor még kétkedve figyelt magyar tagszervezetnek mára több mint 300 vállalkozás a tagja, akik rendszeres, heti találkozók során segítik egymást az üzletszerzésben.
„A recesszió idején sikerült növekedni a tagjainak, ami önmagában is hatalmas fegyvertény, az pedig, hogy több mint 3 milliárd forint értékben generáltak egymásnak az ajánlásaikkal üzletet, nemzetközi szinten is kiemelkedő eredmény.” mondta el Avidor András, a BNI magyarországi társigazgatója a szervezet múlt heti éves üzleti konferenciáján.
A több mint 700 fős rendezvényen a szervezet magyarországi tagjai és meghívott vendégeik egymás megismerése mellett olyan előadásokat hallgathattak, amelyek a 2012-es évben fontos üzletépítő, forrásszerző eszközöket mutatták be, különös tekintettel az árrés növelő eszközökre.
Megszólalt Zsivola Gabriella, a Vodafone mikro- és kisvállalati kereskedelmi vezetője, aki a telekommunikáció előny kovácsoló szerepéről beszélt, Karacs Zoltán, a Magyar Záloghitel Zrt. tulajdonos-ügyvezetője, aki a forrásszerzéssel kapcsolatos számviteli előretekintésre hívta fel a figyelmet, Tüttő László, a Citroen Hungária képviseletében a céges autók jó kiválasztásában rejlő lehetőségekről mesélt. Aktuális témaként előkerültek az okostelefonok és szerepük a kkv vállalkozások napi üzletvitelében, s természetesen a networking is kiemelt téma volt. Fazekas Endre, a Sió-Eckes ügyvezetője a növekedéssel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg a vállalkozókkal, példaértékű, több évtizedes vezetői karrierje távlatából.
„A 2011-es 3,3 milliárd forintos forgalom a 2010-es egy főre eső tagi extra forgalom megduplázását jelenti, aminek túlszárnyalása nagy kihívás elé állít minket 2012-ben. De biztos vagyok benne, hogy az elmúlt években képviselt, bizalmon alapuló üzleti hozzáállás egyre több magyar vállalkozót hódít meg magának, akiknek már elegük van a mutyizásból és szívesen kipróbálják az Aki ad, az nyer! filozófia szerinti üzletépítést.” – zárta a napot Avidor András magyarországi vezető.
| A BNI-ról (Business Network International) Dr. Ivan R. Misner 1985-ben alapította meg Kaliforniában a Business Network International (BNI) szervezetet, amely mára a szájhagyomány útján terjedő marketing alapú üzleti ajánlások, vagyis a tudatos üzleti networking globális vezetőjévé vált. A szervezet 4 kontinens több mint 50 országában van jelen. Az elmúlt 26 év alatt eddig összesen 6000 BNI csoport alakult világszerte, amelyek taglétszáma mára meghaladja a 140.000 főt. A szájhagyomány útján terjedő marketing mára az üzletfejlesztés egyik leghatékonyabb eszközévé vált. A BNI tagok világszerte évente közel 6 millió üzleti ajánlást kínálnak egymásnak, melyből közel 3 milliárd dollár értékű árbevétel származik a tagsággal rendelkező cégeknél. A szervezet filozófiája: „Givers Gain ®” - „Aki ad, az nyer!” |
TR
