2012-01-27 09:20:00

2011 - Év Befektetője díj

A nemzetgazdasági miniszter és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnöke átadták az "Év Befektetője" díjakat. A díjazott projekteket a HITA által támogatott beruházások közül választják ki. Az immáron hagyománnyá érett eseménynek 2012. január 26-án a Parlament felsőházi terme adott otthont.

A nemzetgazdasági miniszter - a HITA javaslatára - azon kiemelkedő befektetői teljesítményt nyújtó vállalatoknak ítélte oda a díjat, akik 2011-ben a legnagyobb mértékben járultak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez, a foglalkoztatottság növeléséhez.

A rendezvényt Dobos Erzsébet, a HITA elnöke nyitotta meg, majd Cséfalvay Zoltán, parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkár köszöntötte a jelenlévőket. A vendéglátók hangsúlyozták a kölcsönös bizalom jelentőségét a befektetési helyszínként Magyarországot választó vállalat, és a befektetést támogató gazdasági kormányzat között. Az elnök asszony jelezte, hogy az év második felében a HITA szintén díjjal ismeri el a kiemelkedő export- és beszállítói teljesítményt nyújtó vállalatokat.

Az év legnagyobb volumenű zöldmezős beruházása díjat a Mylan, a világ harmadik legnagyobb generikus gyógyszergyártó cége vehette át közel 60 millió eurós, 320 főnek munkahelyet biztosító komáromi beruházásával.

Az év legnagyobb volumenű bővítése díj az ország legnagyobb ipari termelő vállalatát, az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft.-t illeti. Az Audi Hungariánál megvalósuló több mint 900 millió euró összberuházási értékű új járműgyár részeként pótlólagos beruházással présüzem és ahhoz kapcsolódó ipari infrastruktúra létesül, mely 300 új munkahelyet teremt.

Az év legtöbb munkahelyet teremtő vállalata elismerést a Jabil vehette át, mely 670 fővel gyarapította dolgozói számát Tiszaújvárosban 4G-s kommunikációs technológia gyártását célzó projektjével.

Az év legnagyobb új regionális szolgáltató központját létrehozó vállalata a 2011-es évben az AGCO Hungary Kft. lett. A Budapesten megvalósuló új SSC beruházás a cég 16.000 alkalmazottjának nyújt IT szolgáltatásokat szerte a világon. A vállalat további üzleti funkciók telepítését tervezi a budapesti szolgáltató központjába.

A K+F együttműködésért díjat idén a Robert Bosch Kereskedelmi Kft. vehette át, kutatás és fejlesztés területén betöltött szerepe, valamint az egyetemekkel és kutatóintézetekkel megvalósított kiemelkedő kapcsolata miatt.

Az ipari park és az önkormányzat befektetésösztönzés terén végzett erőfeszítéseinek elismeréséül a Legjobb ipari park címet a Polgár Ipari Park nyerte el.

O.K.

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Árpád Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Dévai Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Greenpoint 7

Település: Budapest
Típus: irodaház

Horizont Park

Település: Budapest
Típus: irodaház

B1 Raktár Projekt

Település: Biatorbágy
Típus: raktár

Studium Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Vida Péter
Vida Péter Szállítási hálózatok átszervezése, disztribúció - Logisztikai folyamatok elemzése ügyvezető, vezető tanácsadó - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930