Alfred Kärcher – feltaláló és vállalkozó
Alfred Kärcher egyike volt azoknak a feltalálóknak és vállalkozóknak, akik Würtembergben az iparosodás kezdetén nagy számban tűntek fel, mint pl.: Robert Bosch, Gottlieb Daimler vagy Zeppelin gróf. Nagy elszántsággal kezdte meg ötletei megvalósítását.
1924-ben az akkoriban 23 éves fiatalember sikerrel befejezte a stuttgarti Műszaki Főiskolán folytatott tanulmányát és ezt követően az apja cégében dolgozott, melyet tervezőirodává fejlesztett. 1935-ben mérnökként megalapította Stuttgart-Bad Cannstattban saját vállalkozását, azért hogy termékötleteit a fűtéstechnika területén saját maga valósítsa meg és a termékekkel megjelenhessen a piacon. Alfred Kärcher megtervezte és saját szabadalma szerint megépítette többek között ipari célokra az úgynevezett „Kärcher féle sófürdő-kazánt“ az acél megeresztéséhez és könnyű fémek keményítéséhez.
1939-ben vállalkozását átköltöztette Winnendenbe, amely még ma is a családi vállalat székhelye.
Ebben az időben melegítőkészüléket gyártott repülőgépmotorokhoz és kabinfűtést. A 2. világháborút követően olyan termékekre összpontosítottak, melyek a legszükségesebb igényeket elégítették ki. Kazánok, kis tűzhelyek, talicskák és utánfutók traktorhoz.
Belépés a tisztítástechnológiába
A tisztítástechnológiában való áttörés Alfred Kärchernek 1950-ben az első európai melegvizes magasnyomású mosó kifejlesztésével sikerült (gőzsugaras tisztító „DS 350“). A víz felhevítésének koncepciója olyannyira előremutató volt, hogy még ma is ez az alapja minden égőnek.
Mint oly sokan, Alfred Kärcher sem élte meg újításának világsikerét. Amikor 1959. szeptember 17-én 58 éves korában elhunyt, felesége Irene vette át az ügyvezetői feladatokat és ő irányította a vállalatot három évtizeden keresztül. Jelenleg gyermekeik Johannes Kärcher és Susanne Zimmermann von Siefart a második generáció tagjaiként viselik a felelősséget a családi vállalatért.
Nemzetközi terjeszkedés
1962-ben a Kärcher megalapította az első külföldi vállalatot Franciaországban, melyet aztán Ausztriában és Svájcban folytatott. A nemzetközi terjeszkedés jelenleg is következetesen folytatódik. 1975-ben nyitotta meg a Kärcher brazíliai gyárát, majd tíz évvel később a vállalat már 16 forgalmazással foglalkozó vállalatot alapított, többek között Észak-Amerikában, Afrikában és Ausztráliában. 2008-ban a Kärcher a világ 41 országában saját leányvállalattal képviseltette magát és külföldön bonyolította forgalma 85%-át. Az ügyfelek hiánytalan ellátására világszerte 190 országban elhelyezkedő összesen 40.000 szervizponttal gondoskodik.
Növekedés innovációval
1974-ben a Kärcher cég a sokszínűség korszaka után a magasnyomású tisztításra koncentrált. Ebben az időszakban változtatták meg a készülékek színét kékről a ma világszerte ismert Kärcher sárgára. 1980-ban a vállalat termékkínálatát kibővítette a tisztítás alapszükségletére, elsősorban a szállítás és az épülettisztítás területén. Az ajánlatot egymás után kiegészítette nedves-száraz porszívókkal, seprő- és súroló-szívógépekkel, gépjármű mosóberendezésekkel, gőztisztítókkal, tisztítószerekkel, valamint ivóvíz- és szennyvízkezelő berendezésekkel.
A Kärcher történetében mérföldkövének számított az 1984-ben bevezetett első, hordozható magasnyomású mosó a HD 555 profi típusú készülék és az ezzel összefüggő végfelhasználói piac megnyílása. 1993-ban ezt a termékválasztékot kibővítették beltéri készülékekre. Ettől kezdve a Kärcher például gőztisztítót és porszívót is forgalmaz háztartási használatra.
Világszerte elsőként 2003-ban a Kärcher vezette be az önállóan működő robotporszívót, a RoboCleaner RC 3000 készüléket. 2007-ben a Kärcher a kertben használható termékekkel teljesen új területre lépett, ide tartoznak az öntöző, víztelenítő- és házi vízellátást szolgáló szivattyúk, valamint ezek átfogó tartozékai.
A professzionális területen a Kärcher 1986-ban vezette be a hengerkefe-technológiát a súroló-szívógépeknél. Egy 1995-ben kifejlesztett rotorfúvókának (szennymaró) köszönhetően a magasnyomású mosók tisztítóhatását majdnem megduplázták. A kisipari nedves-száraz porszívók porfelvételét folyamatosan javítják és 2007-ben piacra dobták az innovatív TACT szűrőtisztítást. Új eljárások ezen kívül világszerte elvégzett tisztítási projektek során születnek. A római Szent Péter tér 284 travertin oszlopát – összesen 25.000 m² – erre a célra kifejlesztett sugáreljárással restaurálták. 2009 óta a Kärcher forgalmazza a legmagasabb nyomású mosókat is, melyekkel a felhasználó akár 2.500 bar nyomással nem csak tisztítani tud, hanem akár homlokzatokat is felújíthat és betonréteget bonthat le. Ugyanebben az évben a Kärcher bevezetett egy multifunkcionális, kommunális célokra használt seprőgépet a piacra, valamint a vízadagolókkal új célcsoportokat értek el.
Kärcher vezető a világpiacon
Az innováció volt és marad a legfontosabb növekedési tényező a cégnél. 2008 óta a Kärcher csak a végfelhasználóknak szánt magasnyomású mosónál három világújdonságot dobott piacra: a K HC 10 típusú, hidrotechnológiás készüléket, a K 2.20 típusú, 4 kerekes készüléket és a világszerte leghalkabb modelleket a K 3.00 és K 4.00 típusú készülékeket. A tisztítási technológia világpiaci vezetőjét a jövőben is a találékonyság, csúcsteljesítmény és innovatív problémamegoldások fogják jellemezni.
Európa legnagyobb autógyártója januártól áprilisig 2,89 millió (2011. január-április: 2,66 millió)* járművet szállított ki ügyfeleinek, 8,6 százalékos növekedést produkálva. Ezzel ismét felülmúlta a mintegy hat százalékkal bővülő teljes piac teljesítményét.
Tovább >>Az európai közúti fuvarozás költségeinek 5-12-%át teszi ki az útdíj, egy magyarországi nemzetközi fuvarozó cégnél ez a negyedik legnagyobb költségnem.
Tovább >>Gyors ütemben halad az uniós források kiírása, az Új Széchenyi Terv keretében jelenleg mintegy 1.300 milliárd forint fejlesztési keretre lehet pályázni, mintegy 132 témában - nyilatkozta Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kommunikációs vezetője.
Tovább >>Tatabányán egy korábbi bányász kolónia helyén 5,5 hektáros területet vásárolt meg az önkormányzattól nettó 97 millió forintért a VDV-Contact Kft. és 6.000 négyzetméteres raktárházat építését tervezi a területen - mondta el a cég vezetője.
Tovább >>Az Orosz Vasutak Részvénytársaság arra számít, hogy idén megszülethet a megállapodás a széles nyomtávú vasútvonal meghosszabbításáról, amely Szlovákián keresztül vezetne Bécsig.
Tovább >>Az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer napkollektor-rendszerek kiépítését támogató alprogramjára beérkezett, összesített igények lefedik a rendelkezésre álló 2,97 milliárd forintos keretet.
Tovább >>Interjú Olga Rybalkinával, az Alpari FS vezetőjével - Az Alpari egy világszerte jól ismert devizakereskedő cég, amelyet az innovatív technológia és az egyedülálló online devizakereskedési szolgáltatások jellemeznek.
Tovább >>A magyar vegyipar még mindig jobban teljesít, mint a legtöbb ágazat, de sűrűsödnek a felhők felette is. A vegyipar még mindig az egyik legkevésbé kockázatos ágazatok egyike Magyarországon, a fizetésképtelenségi mutatója sokkal jobb, mint a hazai átlag.
Tovább >>Csaknem 300 millió forint értékben foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei konyhai készleteket, késkészleteket, illetve fűkaszákat egy magyar kamionból.
Tovább >>A magyar gazdaság 2012. I. negyedévében az un. „nyers” adatok szerint 0,7%-kal esett vissza az egy évvel ezelőtti szinthez képest. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint – az Eurostat a nemzetközi összehasonlításokban ezt használja – a visszaesés nagyobb, 1,5%-os. Ez utóbbi adat azért is fejezi ki jobban az idei tendenciákat, mert 2012. szökőév.
Tovább >>Az Európai Unió ambiciózus célokkal rendelkezik a megújítható energiaforrások felhasználásának növelését illetően ebben az évtizedben - hangsúlyozta Glattfelder Béla európai parlamenti képviselő kedden Brüsszelben a témáról általa az EP-ben szervezett kerekasztal-beszélgetésen.
Tovább >>A francia ipari csoport jelentősen növelte új megrendelésének állományát a második félévben. 2011. április 1. és 2012. március 31. között az Alstom Csoport 21,7 milliárd euró értékű új megrendelést szerzett, ami az előző évihez képest 14%-os növekedést jelent. A vállalat csoport negyedik negyedévben szerzett új megrendelései 6,6 milliárd eurót tettek ki, ami kiugróan jó eredménynek számít.
Tovább >>A nehezen behajtható, részben behajthatatlan tartozások növekvő volumene mára régiószerte kihívások elé állítja a bankokat. Igazi megoldást csak az általános gazdasági fellendülés hozhat, a problémák középtávú kezelésére mégis léteznek eszközök - állapítja meg a Deloitte Zrt. banki rosszhitel-állományokról szóló első, hét országra kiterjedő elemzése.
Tovább >>A Jones Lang LaSalle szerint a bizonytalanság az oka a rekord alacsony átadási volumennek. Az első osztályú irodák bérleti díjai 0,3%-kal csökkentek 2012 első negyedévében, derül ki a Jones Lang LaSalle European Office Index elemzéséből. 2009 negyedik negyedéve óta most először csökkent a vizsgált piacok összesített bérleti díja.
Tovább >>Aki a beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségét nem teljesíti az adóhatóság első alkalommal felszólítja a kötelezettség teljesítésére, azzal, hogy első alkalommal 500eFt-ig terjedő mulasztási bírságot szab ki.
Tovább >>A mezőgazdasági áfacsalások megakadályozása érdekében az agráriumra is kiterjesztik a fordított adózást; az erről szóló törvényjavaslatot hétfőn fogadta el az Országgyűlés. A fordított adózás a kukorica a búza, az árpa, a rozs, a zab, a triticalé, a napraforgómag, a repce- és olajrepcemag, valamint a szójabab kereskedelmére lesz érvényes.
Tovább >>Több mint 11 milliárd forintból valósíthat meg közlekedésbiztonsági fejlesztéseket a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az általa üzemeltetett utakon 2014 végéig.
Tovább >>Megjelent az Új Széchenyi Terv szélessávú körzethálózati fejlesztések támogatására kiírt pályázata. Az összesen 20 milliárd forintos keretösszeggel meginduló pályázat a Magyarország teljes szélessávú lefedettségéhez szükséges, piaci hálózati fejlesztéseket ösztönzi.
Tovább >>A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a folyamatos belső ellenőrzési gyakorlatnak megfelelően, 2012 elején is áttekintette a tárca folyamatban levő ügyeivel kapcsolatos dokumentációkat. Ennek során felmerült a gyanú, hogy a klímapolitikai főosztályon 2011-ben hamis miniszteri aláírásokkal ellátott dokumentumok keletkeztek.
Tovább >>Ötszázezer kiló ruha mosásához elegendő hamis mosószert és öblítőt találtak a „Piszkos Tizenkettő” akcióban a pénzügyőrök és a revizorok Békés megyében.
Tovább >>| Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit | |
| (25%) | |
| Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást | |
| (50%) | |
| Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt | |
| (12.5%) | |